Sétarepülés Dunakanyar: az élményrepülés esszenciája

Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

(József Attila: A Dunánál*)

Talán nem túlzás azt állítani, hogy hazánk egyik leggyönyörűbb vidéke a Dunakanyar. Ha valami igazán lenyűgöző, kivételes élményre vágyunk, tekintsük meg a Dunakanyart egy feledhetetlen sétarepülés élményének keretében!

A Duna a Dunakanyar feletti sétarepülés középpontja

A Duna, ez a sok országon áthömpölygő, nemzetközi folyó gondoskodik legtöbbünk számára arról, hogy elegendő vízhez jussunk. Látványával szinte lehetetlen betelni.

És hát nem is igen lehet úgy teljes egészében, a forrásától a torkolatáig átfogni szemünkkel. Sőt – még kicsiny országunkon átívelő darabkáját is nehéz lenne. Ám egy Dunakanyar feletti sétarepülés lehetővé teszi, hogy a Duna legszebb részét megcsodálhassuk madártávlatból.

Mi pedig mindezt lehetővé tesszük. Méghozzá úgy, hogy több különböző változatos, élménydús sétarepülés-programot kínálunk minden kedves érdeklődőnknek.

Sétarepülés Dunakanyar: mit is nevezünk Dunakanyarnak a Duna folyása mentén?

A Duna Magyarország északi határán békésen, lágy, kis kanyargásokkal tarkított, viszonylag egyenes vonalban folydogál kelet felé. Aztán Esztergom környékén egyszer csak történik valami. Mintha egyszerre elunta volna ezt a kiszámítható irányt, mintha úgy érezné, itt az ideje váltani.

Ezért aztán gondol egyet, és úgy dönt: ideje dél felé venni az útját. Ám eleinte még mintha kissé bizonytalan lenne a dolgában. A Börzsöny és a Visegrádi-hegység között kicsiben kipróbálja, jó lesz-e így, ahogyan elképzelte. Ezután pedig vesz egy nagy levegőt, és Visegrád és Verőce között immár határozottan elindul délnek, célba véve egyenesen Budapestet.

Kis hazánk fővárosát még igen gondosan különösen feledhetetlenné teszi azáltal, hogy kettészelve áthalad rajta. Ezt követően megnéz még néhány vidéket, várost, majd déli határunkon végleg búcsút vesz tőlünk.

És hogy mi is ebből a magyarországi Dunakanyar? Nem más, mint a Duna tétovázó iránykeresése, Esztergomtól egészen Budapestig, ami csodálatos természeti élményeket varázsol környezetében. Fedezze fel ön is egy sétarepülés során, mit jelent felülről átélni a kanyargó Duna tétovázásából létrejött Dunakanyar szépségeit!

Sétarepülés Dunakanyar

Sétarepülés Dunakanyar: Budapesttől egész Esztergomig, majd vissza

A Dunakanyar eme szépségei megunhatatlanok, de mi igyekszünk még változatosabbá tenni sétarepüléseinket, hogy az élmény sose tudjon megszokássá válni.

Tekintsük meg egy sétarepülés keretében a Dunakanyart és annak szívét, Visegrád várát az őt körülvevő folyó és hegyek-völgyek ölelésében! Majd éljük át ezt az élményt egy kicsit másképpen!

És persze ne feledkezzünk meg a Dunakanyar másik feléről sem. Esztergomtól egészen Budapestig – így válik igazán teljessé a Dunakanyar-élményrepülés. Gyönyörködjünk a Dunakanyarban, és az azt létrehozó, lassan hömpölygő Dunában. Abban a Dunában, melynek hullámai az örökkévalóságot teremtik meg játékukkal:

A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
*

* Utolsó megtekintés: 2021-06-22